Református Egyházközség

Az egyház története:

(Demeterné Soltész Gabriella A ZUBOGYI REFORMÁTUS EGYHÁZ ÉS „A VILÁG EGYIK LEGBÁJOSABB TEMPLOMA” című szakdolgozata alapján.)

A reformációtól a XVIII. századig:

A XVII. század végéig kevés adatot találunk. A történelmi adatok és gyülekezetünk tulajdonában lévő tárgyak azt bizonyítják, hogy a reformáció tanait Zubogy korán elfogadta, és egyike a legrégibb magyar református egyháznak. Mindezekre következtethetünk a következőkből:

„Tornát ez időben Mágócsi Gáspár bírja, s hogy Torna virágzó egyház vala, az kétségtelen. Azzá teszi azt egymagában azon körülmény is, hogy itt 1550-ben közzsinat tartatott, s ha már Torna így vala, valószínű, hogy onnan hozzánk is korán eljutott a reformatio. Krasznahorka, Szádvár és különösebben Szendrő, Pelsőcz és Szőlös-Ardó a Bebek György tulajdonait képezték, s az ő befolyása alatt mindannyian régi, reformalt egyházak. Föl kell tennünk, hogy az egész vidéknek e hatalmas földesura, ki nem csak szívvel-lélekkel prot. vala, hanem hazai reformátorainknak egyik legkitűnőbb kegyura, pártfogója is: e tulajdonait képező községek közé ékelt kis egyházunk reformálásáról is korán gondoskodott.”

A reformáció korai elfogadását bizonyítja továbbá, hogy a gyülekezet tulajdonában van egy egyszerű kehely, melyen az 1581. évszám szerepel, valamint az ajándékozó neve: Kozári Mihály. Az ő kilétére nem található semmi adat. Nagy István (1787-1789.) lelkész írja egy régi jegyzőkönyv alapján:

„A zubogyi egyház visitaltatvan az 1611. esztendőben találtattak a következendők: Zubogy; leányegyházak Ragály, Csákány, Imola.” Az is tudható, hogy Kelecsény is ide tartozott. Hogy Ragály és Kelecsény mikor lett anyaegyház nem tudjuk, Imola viszont 1788. április hatodikán azzá vált. Csákány helysége ma már nem létezik, erről Otrokocsi Simon János (1831-1883.) így ír:

„Csákány helységét micsoda vihar pusztította el –meg nem mondhatom -, hogy emberek emlékezetét felül múló idők vihara törlötte ki a falvak sorából, szórta széljel lakosait, tanúi azon nevét mai napig is feltartó erdőségnek, századok tölgyfái, melyeknek légbe magasult, zöld koszorús tetőin, nappali rejtekeikből kibujt baglyok huhogják éjente síri hangokon: Felforgat a nagy századok érczkeze – mindent, - Igen! Ki tudná ma ujjal kimutatni azon helyet, hol hajdan Csákány helysége állt? Erdők mohosult fái árnyékozzák most azon föld felületét, hol egykor kertek virágai balzsamos illatot leheltek; arany kalászokkal habzó szántóföldek, ízletes gyümölcsökkel kínálkozó fák díszlettek, víg aratók hálaéneke emelkedett ég felé; ártatlan gyermekek jádszottak a puha gyepen; viruló leánykák siettek vizes edényekkel a hűs kútfőre, s legeltették a hattyútollas ludaknak nyáját, s élték a bútalan kor arany idejét. – Nincs hát többé Csákány helysége! Nincs! El lehet erről is mondani kevés kivétellel, honunk koszorús költőjével:

’Most a gyászos romladékon
Bús éjszakák borongnak;
És e borzasztó tájékon
Bádjadt szellők zokognak.’

Csákány jelennen, mint Imola helységéhez tartozó puszta ismeretes, s birtoka több nemes családoknak, melyeknek elődei elhamvadva ismeretlen helyeken nyugszanak, a végső trombitaszóra felkelendők, s a múlandó birtok helyett maradandót öröklendők!!”

1665-ben biztos, hogy Győri András volt a lelkész, de tudható, hogy előtte már itt szolgált Szikszai István, Komjáthi (keresztnév nem ismert) és Aszalai István. Ebből a századból az utolsó ismert név Szalóczi Mihály gályarab prédikátoré. Az ellenreformáció ideje alatt nem volt egyszerű itt sem az élet, hiszen, hol a törökök portyáztak erre ilyen-olyan okból, hol a kuruc-labanc háború szele csapta meg Zubogyot. Valószínű, hogy az írásos emlékek hiányának is ez az oka.

A XVIII. századtól 1905-ig:

1745-től tudunk újabb zubogyi lelkészekről és olvashatunk a gyülekezet életéről. Semmi nem utal arra, hogy a falu egy percig is megingott volna református hitében. Ezt mutatja a ránk maradt egyházi kehely is.

1745-től 1760-ig Cs. Ladányi István szolgál, majd őt követi Falucskai András, aki 1771-ben Perkupára távozott.

A következő lelkész Szilvásról érkezett Pintér István személyében, aki 1775-ig vezette a híveket. Utána Katona Mihály – korábban alacskai segédlelkész szolgál 1780-ig, majd Szendrőbe távozott.

Őt követte Szikszóról Lukácsi József, aki 4 évig maradt itt. 1784-től Migléczi József személyében olyan pásztort kap az Imolával közös gyülekezet, aki saját pénzét sem sajnálja, csak legyen lelkészháza a gyülekezetnek. A falakat Imola, a fa részeket és a kályhát ő, illetve Zubogy állja. Segítői voltak: Kiscsóltoi s Pelsüczi Ragályi Ábrahám - főgondnok, Ambrus Mihály –zubogyi és Ragályi András – imolai algondnokok. Az ő ideje alatt lesz két napos ünnep a pünkösd és rendezi a birtokviszonyt az egyház javára. 1787-ben Alsószuhára távozott.

Helyette jött Nagy István, akinek köszönhetően találunk adatokat a régebbi időkről, aki kikutatta és leírta azokat. Bevezeti a jegyzőkönyvezést és megszervezi a feladatköröket az egyház életében. Vagyis megalapozza a ma is több szempontból érvényes egyházi rendet. Az ő segítségével sikerül Imolának anyaegyházzá válnia és helyeződik oda Szombathi Gábor, eddigi segédje lelkésznek. Ez idő alatt realizálódhat II. József császár 1781-es ún. „türelmi rendelete”, mely több lehetőséget és szabadabb vallásgyakorlást biztosít a reformátusoknak is. Lehet külön temetőjük, harangjuk, építhetnek templomokat, stb… 1789-ben lemond és Kupára helyezik át. Vass István, recski lelkész váltja fel, aki 16 évig szolgálja csendben az itt lakókat, majd Rudabányára távozik.

1805. május 10-én Edelényből jön négy évre Horváth András, majd megy tovább Sajó-Keszibe.

1809-től Katona Mihály disznóshorváti lelkész prédikál és szolgálja a híveket. Az ő ideje alatt épül meg egy korszerűbb parókia 1822-ben, és lesz cselédszoba a régi épületből, ami később teljesen eltűnt.

1826-tól 1831-ig Lipcsei János a lelkészünk, majd távozik Berzétére.

A legtöbb időt, 52 évet Simon János töltötte itt, aki 88 évesen halt meg 1883-ban, és itt nyugszik a temetőben. Ittléte alatt külsőségeiben látványos építőjellegű munkáról nem lehet beszélni, de annál többet tett azért, hogy a késő utódok is megismerhessék a múltat. Az ő írásában maradtak ránk egyházunk legrégebbi adatai. A másik fontos munkájának a „lelkek pásztorolását” tekintette. A sírkövén is az áll, hogy „szeretett, buzgó” lelkipásztora volt Zubogynak.

A következő, elődéhez némely szempontból hasonlóan gondolkodó lelkészünk Mártha Ferenc volt. Itt halt meg ő is 55 évesen 1905-ben, itt nyugszik a temetőkertben. Ő is fontosnak tartotta átörökíteni az utókorra a történeti dolgokat. Ez érthető, hiszen kinevezése előtt már itt volt segédlelkész Simon János mellett. Az, hogy Zubogyon többnyire volt segédlelkész is, arra vannak utalások (pl. Imola anyaegyházzá válásánál), de szolgálatukat egyébként nem jegyezték. Mártha Ferenc itt töltött évein is látszik Isten áldása. Először a „káplánlakás” mellé építenek egy kerti szobát, majd új istállót készítenek. 1887-ben Váczy Károly új tanítótól részletre vásárolnak harmóniumot a templomba. A templom keleti falának egy része november elején kidőlt, sürgős javításra volt szükség. Szóba került új építése is, de a szakemberek is lehetőséget láttak a javításban. Így kijavították, megerősítették, és 1888-ban hozzáfognak „egy egészen új, a kornak megfelelő lelkészlak” építéséhez, ami mindenki megelégedésére egy év alatt elkészül. Ez ma is áll, ez a „régi parókia”, és a falu egyik prominens épülete a műemlék templom szomszédságában.

A századforduló sok embert vitt ki Amerikába a jobb élet reményében innen, Zubogyról is. Így lehetett az, hogy 1901-ben az itteniek a templom javításához segítséget kértek a kivándoroltaktól ottani lelkészük, Konyha Pálon keresztül. 320 koronát küldtek a kért célra. Később, 1903-ban egy özvegy asszony maga küldött 40 koronát a karácsonyi úrvacsorára és a templom egyéb berendezésére. Ugyancsak a templom renováltatására jött 1907-ben 700 korona. Érdekes volt számomra olvasni, hiszen ebben az anyai dédszüleim is részt vettek, igaz, ők nem maradtak kint, visszajöttek. Hogy ott sem volt könnyű soknak az élet, nem csak az mutatja, hogy voltak, akik visszajöttek, hanem az is, hogy ezek az összegek zömében 1-2-5 dolláronként jöttek össze.

1905-től napjainkig:

Mártha utódja, Zajdó László (1905-1912.) folytatta elődje építő munkáját. Már 1906-ban cseréppel fedik be a parókia tetejét a korábbi tűzveszélyes zsúp helyett, és új magtárt építenek. 1907-ben a templomra új tető került, megjavították a karzatot és a székeket, lefestették és lerakták cementlapokkal a „templom piacát”. Mindkét évben túllépték a tervezett költségvetést hiába segítettek be a helyiek közmunkával. Még ebben az évben az Egyetemes Konvent ad 2800, gróf Andrássy Dénes 500 koronát az adósság rendezésére. Az Amerikából kapott 700 koronát kihelyezték a lakosoknak 8 %-os kamatra.

Templomépítési alapot hoznak létre, aminek a tőkéjét az adományokon túl a magtári eladások, iskolai bálok adták. Emeltek a hívek által fizetendő terheken is, melynek egy részét a „nép szűkkeblűsége” miatt visszavonták. Az egyházi vagyon több oldalról is biztosította az egyház fenntartását, erről több helyen is szólnak a dokumentumok. Például bérbe adtak egyházi birtokokat, eladtak megtermelt javakat. Szokás volt az is, hogy a tőkéből adtak hitelt az itt lakóknak, ha volt mögötte jótálló. Olvasunk olyanról is, hogy homokot adnak el a Kelecsény és Ragály közötti úthoz 1932-ben. Ez a homokbánya ma is megvan, de már csak ritkán veszik igénybe. 1909-ben kerámialapokkal fedik le a lelkészlakás konyhájának alját. Rendezi az egyházi birtokhatárokat, és körbekerítik a templom, a parókia környékét és kapukkal is ellátják. Amerikából Balázs István 60 korona adományt küldött az egyháznak. „Az 1910. év július havában az egyház régi úrasztali poharát az Országos Iparművészeti Múzeummal megbecsültettem, értéke az egyházi ládában levő becslevél szerint 400 korona” Még ebben az évben kijelölik az egyházi birtokhatárokat. 1911-ben körülkerítik a kutat, kimeszelik a templomot. 1912-ben Zajdó László Zsipre távozik.

1912-től 1915-ig Pozsga József lesz a falu lelkésze, aki Sajóecsegről jött. Egyedül nála olvasható, hogy idejövetelének feltételét 4 pontban terjesztette a presbitérium elé, melyből hármat fogadtak el. Ittléte alatt a jégvermet megszüntetik, helyébe pincét, új kemencét és tűzhelyet építenek a lelkészházhoz. Megerősítik a templom karzatát. Dicséri a hívek adakozókedvét, és 42 példány Téli Újság-gal emeli „vallásos buzgóságukat” és ajándékba kapják a Protestáns Árvaházi Naptárt is.

1913-ban az ő javaslatára vezetik be, hogy az alkalmakra ne a pénztárból fedezzék, hanem a hívek lássák el az Úrasztalát kenyérrel és borral.

Ez idő tájt az alábbi alapítványok és alapok biztosították a működést: • Ragályi Ábrahám Alapítvány (kamatait a mindenkori tanító élvezte)
• Faalap (Fakitermelésből és eladásból befolyt pénzt gondozta. Kamatait a lelkész és a tanító kapta.)
• Fundus alap (Telkek, birtokok eladásából. Kamata a lelkészé volt.)
• Templomépítési Alap (A templom rendben tartását szolgálta)

Izsó Istvánné végrendeletileg 400 koronát hagyatékol harang vásárlására. Még ebben az évben megtörtént az iskola és a parókia csatornázása.

1914-ben „…adakoznak híveink a hadbavonultak családjai felsegélésére több, mint 100 koronát, a jólsvai hadi kórházra 20 koronát, a sebesültek részére 84 drb párnát s mintegy 150 drb különféle fehérneműt, vallásos iratokra pedig 15 koronát.”

1915 nyarán Svingor Jenő veszi át a szolgálatot. Ittlétére a háború jócskán rányomta bélyegét. Inkább csak a belső ügyes-bajos dolgok intézése a jellemző. Ez évi bevétel 4545 korona 16 fillér volt. Szintén ez évben kap a falu 550 koronát Amerikából az özvegyek, árvák és rászorultak megsegítésére. Kijavítják a templomtetőt 1916-ban. 1917-ben megy el.

1917-től 1954-ig Doktor Dezső pásztorolja a gyülekezetet, aki Putnokról jött. Még ebben az évben október 20-án ünnepséget szervez a reformáció 400. évfordulója alkalmából és az egyház javára létrejön a Szalóczi Mihály Alap. A háború most sem tesz lehetővé nagy dolgokat.

Az infláció hatására az 1919-es bevételnél már 18150 korona szerepel. Az egyház és iskola tüzelővel ellátását mindig is a gyülekezeti tagok biztosították a saját erdőből. A „fogatosok” kivágták a fát és beszállították, a „gyalogosok” pedig felvágták és a helyére pakolták.

1920. május 16-án még egyet nem értésüket továbbítják a Területvédő Ligának a trianoni szerződésről és csatlakoznak, mint pártoló tag a Ligához.

Mindig is gondot fordított a gyülekezet arra, hogy takarékosan gazdálkodjon. Nem hagytak semmit ebek harmincadjára, amit lehetett, újra hasznosítottak. A bontott csűr és magtár javát az istállónál építik be. Most lesz lehetőség a második harang beszerzésére. 1923. január 15-én megalakul a Zubogyi Református Énekkar 54 fővel és Dely Illés tanító vezetésével. Énekkar régebbtől van a településen, de kisebb-nagyobb megszakításokkal. Többször olvasunk szerepléseikről és sikereikről, főleg ünnepek alkalmával.

1934-ben a templom, a parókia és az 1581-es kehely képe ott van Budapesten az Országos Református Kiállításon. Ez is mutatja, micsoda kincsek vannak a gondjainkra bízva. A helyi rászorultak gondozására szegények gondnokát választanak.

1935-ben elkezdődik a templom átfogó felújítása. A munkával Bárdos Józsefet és társát, Csorba Bertalant, helyi mestereket bízták meg.

A második világháború nem múlt el nyomtalanul. Az 1945. március 25-i presbiteri jegyzőkönyv sorra veszi a károkat. E szerint: „Nagyobb kár különösen a lelkészlakot és melléképületeit érte. Ui. a lelkészlak, iroda, magtár, csűr, sertés- és marhaól kisebb-nagyobb mértékben megrongálódtak. A lelkészlakon az ajtók, ablakok s a falazat rongálódtak meg, mely károk kijavíthatók, s maga a lakás lakható állapotban van. A lelkészi magtár, marhaól belső berendezése teljesen elpusztult. Ezek használhatatlan állapotban vannak jelenleg, de kijavíthatók. A sertés és aprólék ólról az ajtók hiányzanak. A lelkészlak és kerthelyiségek kerítései teljesen elpusztultak. A templomon semmi kár nem esett. A haranglábról pár szál deszka hiányzik. Az iskola és tanítói lak külső kerítései szintén elpusztultak. Az iskola belső berendezéséből mindössze két db. iskolai pad pusztult el, s az iskola falazata kissé megrongálódott. A tanítói lakon kár nem esett. Miskolcnak: a károknak értéke kb. 50.000 p.

A lelkészi hivatal teljes berendezése, valamint az egyházi irattár csaknem teljes egészében (a jegyzőkönyvek nagy része, törvény és ágendás könyv, néhány iskolai napló és osztálykönyv elpusztultak. Az anyakönyvek, keresztelőedény, az egyház kétkulcsos ládája, az úrasztali terítők egy része, a persely, a jegyzőkönyvek nagy része, a törvény és ágendás-könyv, néhány iskolai napló és osztálykönyv elpusztultak.” Ezek egy része később előkerült valahonnan, mert jelenleg is ugyanaz a keresztelő edényünk.

A helybeli idős emberekkel való beszélgetéseimből tudom, hogy a templom értékeinek, a harangnak a megmentése Doktor Dezső, lelkész érdeme. Ezért is becsülik, és emlékeznek rá jó szívvel.

Az infláció hatalmas méreteket ölt. Mutatja, hogy 1945 szeptemberében húszszorosára emelik a pénzbeli fizetést, 1946-ban pedig az 1944. évi kétezerszeresére.

1948-ban Sipos Bertalan tettlegesen bántalmazta a lelkészt (nem tudni, mi okból), a presbitérium elmarasztalta és 5 évre eltiltotta az úrvacsorázástól. (A sors fintora, - idősebb emberektől megtudva - hogy ezt a fiatal embert 2 héttel ezután a bánya agyonütötte, a lelkész nem is akarta először eltemetni.)

1949-ben a helyi Függetlenségi Népfront tagokat akar delegálni a presbitériumba, de visszautasítják törvényi hivatkozással.

1950-ben határozatot hoznak, hogy nem kívánják bevezetni az új istentiszteleti rendtartást, mert „a ceremóniáskodás látszatát keltené, amitől a kálvinista magyar idegenkedik.”

A fenti példák is mutatják, hogy mennyire okos, gondolkodó, szűkebb hazájukról féltve gondoskodó emberek laknak itt, akik képesek kiállni a maguk igazáért még oly nehéz időkben is, mint amit a Rákosi korszak jelentett a vallásos embereknek. Az akkori törvényeknek megfelelően 1951-ben 58 k.hold 545 öl szántót, rétet, legelőt és erdőt adtak át az államnak 13.200 Ft ellenében, amiből a levonások után szinte semmi nem maradt. Mindezekkel szemben 1 k.hold és 350 öl kiterjedésű ingatlan maradt az egyház tulajdonában.

Október 1-től bevezetik az önkéntes adózási rendszert, miszerint a megajánlásoknak 70 %-a (min. havi 5 Ft) a lelkészé. Ugyancsak ekkortól használnak ún. missziós munkatervet, - jóllehet, ilyen irányú szolgálatot mindig is végeztek és végeznek a lelkészek - aminek a főbb részei voltak:

I. Állandó és Istentiszteleti alkalmak
II. Bibliaórák női és férfi bibliakörrel nov. 1-től - márc. 15-ig
III. Hiterősítő előadások
IV. Családlátogatások
V. Szeretetszolgálat (szeretetvendégség, adománygyűjtés, szegénygondozás, beteglátogatás,…)

1953. május 25-én csatlakoznak a kis gyülekezeteket segítő alaphoz. 1954-ben Doktor Dezső nyugdíjba megy.

1954. március 28-án a gyülekezet egyhangúlag a falu szülöttjét, Bárdos Zoltánt választja meg lelkésznek. Még ebben az évben elbontják a káplánházat és anyagából javítják a parókiát.

1955-ben kimondja a presbitérium, hogy fizető egyháztagoknak nincs sírhelymegváltás. Rá három évre harmóniumot vásárolnak a templomba. 1959-ben átad az egyház a tanácsnak tűzoltószertár építésére 80 m2 területet, melyért cserébe kapják az 506-os hrsz-ú Kenderföldet.

Októberben Mártha Ferenc gyermekei édesanyjuk emlékére terítőt adományoznak az úr asztalára és a szószékre. Ma is ezt használjuk. 1960-ban a Műemlék Felügyelőség bejelenti igényét az 1635-ös harangra.

Igaz, a gyülekezet már 1929-ben kezdeményezte, de 1964-ben realizálódik az Egyházmegye jóvoltából Szalóczi Mihálynak emléktábla elhelyezése a templom falán.

12 évi szolgálat után, 1966-ban elpályázik Alsódobszára Bárdos Zoltán. Hiába a fogadói lelkesedés, az elkötelezett szolgálat, mintha bebizonyosodni látszana itteni életén Jézus szava: ”Bizony mondom nektek, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a maga hazájában.”Lk 4,24 Ő maga is többször ad hangot ennek.

A köztes időszakban Tímár Pál, felsőkelecsényi lelkész végez szolgálatot.

1966-tól 1975-ig Kosdi János lesz a lelkész, aki Aporligetről érkezett és március 13-án iktatták be. Az ő idején erősítik meg a harangláb alját, hogy az új második harangot is biztosan elbírja. Megszabják használatuk módját és árát temetéskor, és ha halottaknak kell harangozni. Több úton is közeledik a hívekhez, például Gyülekezeti Napot szerveznek; presbiteri konferenciákon vesznek részt.

1971. december 16-án id. Simon Istvánt örökös gondnokká nyilvánítják négy évtizedes presbiteri és többéves kántori munkájáért. Ekkor még mindig szép számban jártak a templomba. Például a december 26-i tisztújításon 159-en szavaztak. Igaz, a Karácsony mindig is a legtöbb embert fordította a templom felé.

1973-ban eladják a csűr bontási jogát.

Az 1974. évi munkaterv megbeszélésekor szomorúan jegyzi meg, hogy a hitoktatás megszűnt. Egyre többen nem fizetik a járulékot. Tüzelőtárolót építenek a parókiához.

1975. február 2-án lemond tisztségéről és bejelenti, hogy Bükkaranyosra távozik a február 16-i szolgálat után. Közli, hogy helyette Szabó Mária beosztott lelkész jön, és kéri a presbitériumot, hogy „Ne tekintsék azt, hogy Isten most nőt rendelt a gyülekezetbe szolgálatra, hanem tekintsék azt, hogy lesz aki a szolgálatokat ellássa. Vegyék figyelembe, hogy a magyarországi református egyházban már sok olyan gyülekezet van, ahol Isten női igehirdetőkön keresztül küldi az ő kegyelmes üzenetét.”Hogy első női lelkészként mennyire nem volt egyszerű dolga a gyülekezetben, mutatják az alábbiak: (pedig cselekedeteiben nem maradt le a férfi elődöktől)

• 11 év után, 1986-ban választják meg, pedig már 1982-től önálló.
• Csak 1987-ben hoz a presbitérium olyan határozatot, mi szerint nők is lehetnek presbiterek.
• Hiába mond le a kántori pénzről a gyülekezeti célok érdekében, mégis olyan fokú a „fizetése”, hogy az utána jövő lelkésznek azonnal közel duplájára emelik a juttatást. (4500 Ft-ról /előtte egy évvel emelték 1000 Ft-tal/ - 8000 Ft-ra)

Ez idő tájt már sajnos megkezdődött a gyülekezetek leépülése. Kosdi János már az 1975-ös munkatervében panaszkodik, hogy a ”A SZERETET SOKAKBAN MEGHIDEGÜL.”

Ehhez hozzájárul, hogy mindenki dolgozik valahol, otthon gazdálkodnak, állatokat tartanak. Sokukat a saját vagy más építkezése foglalja le a szabad idejében.

Még ebben az évben végeznek némi javítást a parókián. Holland tévések jönnek filmezni a szép, régi templomunkat. A gályarabok kiszabadulásának 300. évfordulójára nagyszabású ünnepséggel emlékeznek. Körülkerítik léckerítéssel a parókiát. Elsősorban az iskoláskorúakra támaszkodva, újra indul az énekkar.

1978-ban a Műemlék Felügyelőség kéri a templom átadását feltárási és restaurálási célra. Az istentiszteletek helyének biztosítására a lelkészházból vesznek el egy szobát, melyet egybebontanak az előszobával. Cs. Elek Kálmán gondnok javasolja, hogy építsenek új parókiát, hogy méltó körülményeket tudjanak biztosítani az itt szolgáló lelkészeknek, és – mivel a jelenlegi műemlék-jellegű – túl sokba kerülne és nagyon problémás lenne a javítása és korszerűsítése. 1981. nyarán elkészül az új parókia terve, megkapja az építési engedélyt. A műemléki környezet miatt nem lehet akármit, akárhol, akárhogy építeni. Sok utánajárásra van szükség minden legkisebb lépéshez. Végre 1982-ben elkezdődik az építkezés, de egyrészt korlátozottak az anyagiak, másrészt a falazás például azért késik egy évet, mert nem készülnek el időben a környezethez megfelelő ablakok. Nagyon takarékosan élnek, adományokat is gyűjtenek, minden plusz pénz megy az építési alapba.

Megpróbálja megfogni a különböző társadalmi rétegeket az Úr szolgálatához. Nincs könnyű dolga a tagokkal: „Érzik, hogy nem jó, de megállni, lemondani a megszokott jövedelemről nem tudnak. Soknak nincs lelki igénye, vagy ha van is, idő nem jut rá. Futnak a mulandóért s közben elvesztik a maradandót.” – írja.

Ennek ellenére, mivel nagyon sok idős van a gyülekezetben, február az „Idősek Hónapja” lesz.

A templom feltárása után leálltak, csak 1983-ban folytatták a restaurálási munkát, ami 1985. októberében ér véget, de maradnak még ún. garanciális javítások. A parókia is tető alá kerül ekkorra úgy, hogy a lelkész jár utána és szerzi be a cserepet. A lassú haladást az épületen az egyházi előjárók és egyházlátogatók is sorra szóvá teszik, főleg a lelkész lakókörülményei miatt. (Bizony nagy gond lett volna, ha nem egyedül élő lelkészről van szó!) Egyházlátogatás alkalmával 1987-ben Virág Sándor esperes úr javasolja, hogy a lelkésznek „a parókiaépítés anyagbeszerzési munkájához havi 500 Ft útiköltség térítéssel járuljanak hozzá, hogy ne kényszerüljön a szűkös anyagi keretek miatt ügyintézés közben az autóstoppra.”

1989 őszétől Pozsgai Ferencék befogadják (ezért a presbitérium is háláját fejezi ki nekik) a menekült, 2 gyermekes kolozsvári Fodor családot, akik 90 tavaszáig élvezik vendégszeretetüket, majd Budapestre távoznak.

1990 nyarára be lett vakolva kívül-belül a parókia. Szabó Mária Sárospatakra távozik.

Helyettesítéssel augusztustól Andrássy Zoltán, felsőkelecsényi lelkészt bízzák meg. Ő az, aki – tekintettel a sok tennivalóra - javasolja, hogy két gondnokot válasszanak. Így lesz október 28-tól Angyal Gábor és Basa István a gyülekezet új előjárója.

Következő lelkésznek Borbély János, akkor még ötöd éves teológust hívják meg, - karácsonyi ünnepi követként ismertek meg – és aki vizsgáit letéve, szeptembertől elfoglalja a hivatalt.

A gyülekezet szeretné az új lelkészlakba költöztetni, annál is inkább, mert családos ember, szeretnék mielőbb befejezni az építését. A munkák további folytatását Angyal Gábor javaslata és Basa Istvánnal való aktív közreműködésükkel folytatták a már meglévő anyagokkal és helybeli önkéntes segítőkkel. A gondnokokon túl segítők voltak: Juhász Bertalan, Csorba Bálint, Elek Mihály, Angyal József, Gál Ferenc, Báthori Béla, ifj. Cs. Elek Kálmán, Juhász László, Kis Kovács István, Konyha József és még sorolhatnám. Ebben a munkában az összefogás szép példáját mutatta a település, hiszen nagyon sokan vettek részt a munkálatokban.

Még akik vettek is el pénzt a végzett munkáért, azok is nagyon szerényen számoltak. Volt, aki szakmunkát végzett, és sokan voltak, akik a takarításban vagy a környezetrendezésben segítettek. Nem kevés pénzt spóroltak ezzel. Az építkezést végig segítette a hívek folyamatos adományozása, az önkormányzattól kapott 50.000.-Ft és a villanybekötés általuk történő finanszírozása is.

Szeptemberben döntés született, hogy a korábban elvett iskoláért kártalanítást kér a presbitérium 1992-94-es határidővel. Ekkor mellékelik az összes többi egyházi ingatlanról szóló igényüket is. (A kapott összegből vásárolta a gyülekezet a templomban ma is használatban lévő elektromos orgonát.)

Végre 1991. decemberében beköltözhető lett az új lelkészlakás.

1992-ben Angyal Gábor több, mint 100 kocsi földet szállít ingyen a parókia környékének feltöltéséhez, mivel nagyon vizes. A presbitérium köszönetét fejezi ki. 1993. február 7-én megválasztották lelkészüknek Borbély Jánost.

1994. november 1-től társegyházközsége lesz Zubogynak Felsőkelecsény.

1995-ben az istentiszteletek látogatottságának csökkenése miatt eltörlik a két napos ünnepek második napjának délutáni alkalmait, majd 2003-tól a vasárnap délutániakat is, kivéve a kétnapos ünnepek első napja.

1996-ban fénymásolót, színes tv-t és videó lejátszót vásárolnak. Beköttetik a gázcsonkot.

1997-től önkéntessé teszik az egyházi járulék fizetését, de nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, és 2001-től visszaállítják a minimum meghatározását.

1998-ban kazánt vásárolnak a parókia fűtéséhez.

2003-ban bevezetik a gázt a parókiára.

2004-ben javítják és lefestik a templomot. 2005-ben a régi parókiát tatarozzák és csatornázzák. Mindkét esetben Molnár László (helyi vállalkozó) volt a kivitelező. Még ez év májusában bejelenti Borbély János, hogy elmegy Sajószentpéterre.

A gyülekezet Demeterné Soltész Gabriellát választotta 2005. október 31-től lelkipásztorává. Családjával együtt 2006. januárjában költözött ide Baktakékről. Beiktatására 2010. június 20-án került sor.